Bennem bízhatsz!

1.rész

Jungkook szemszög:

A színpadról sétáltunk lefele. Mindenki meg volt izzadva, és halálosan szomjas volt. Igaz, hogy lassan 3 éve vagyunk a bandában, de még mindig nehéz megszokni ezt a sürgést, forgást.  Az A.R.M.Yk szeretete mindennél többet ér, nélkülük sehol sem lennénk most. Vvel sétáltam leghátul, a többiek pedig már el is tűntek.

- Láttad Jimin mennyire szét volt esve? – próbált halkan beszélni.

- Igen. A szöveget és a táncot is többször elrontotta. De miért? – néztem rá.

- Nem tudom. Nekem nem mondd semmit. Szerintem neked kellene vele beszélned, mivel te állsz hozzá a legközelebb a bandából. – tanácsolta hyungom.

- Beszélek majd vele – sóhajtottam egyet, és az öltöző felé vettem az irányt. [...]

Jimin nem jelent meg a megadott időre a kocsinál, még vártunk is rá. Elhajtottunk nélküle, én pedig egész úton a mellettem üresen álló ülést bámultam. Igazából már egy hete ezt csinálja. Ahogy vissza érünk a dormba, elmegy fürödni, eszik valamit, és bezárkózik a szobájába, csak szobatársát Sugát engedi be. Koncertek előtt is fülessel a fülébe vonul el a legmesszebb lévő sarokba, és a koncert kezdetéig nem hallunk róla. Mindenki próbálta tőle gyengéden megkérdezni, hogy mi a baja, de csak egy „semmit” motyogott, rosszabb esetbe nem is válaszolt. A menedzserünk is beszélt vele, de arról sem tudtunk meg semmit. Fogalmam sincs, hogy mi történt vele, hisz 3 éve a bandában vagyunk, még is most kezdett elhidegülni tőlünk. Jimin ismét a fürdő felé vette az irányt, de én követtem őt. Kérdőn nézett rám, miután követtem a fürdőbe.

- Jimin.. kérlek mondd el, hogy mi bánt. Nagyon rossz így látni téged. Velünk van a baj? – próbáltam elkapni a tekintetét, de ő kerülte a szemkontaktust.

- Azt hittem, hogy jóba vagyunk. Nem bízol bennem? – léptem közelebb hozzá.

- Sajnálom – folyt végig az arcán egy könnycsepp, majd azt követte a többi.

- Mit sajnálsz? – kérdeztem tőle, amire választ nem kaptam, hanem helyette egy szoros ölelésbe vont.

- Csak ... annyira nehéz erről beszélni – sírt tovább. Igazából vigasztalásból nagyon rossz vagyok, sose tudok mit mondani. Általában próbálom oldani a feszültséget a vicceimmel, vagy csak nevetek, de ez most eszembe sem jutott.

- Anya rákos -nyögte ki nagy nehezen, ami már pár hete bántja. Teljesen lefagytam, és hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ezt komolyan gondolta? Hogy is viccelhetne ilyesmivel?

- Jimin hyung, én nagyon sajnálom. De itt vagyunk neked. Bennem bízhatsz! Minden rendben lesz anyukáddal! – töröltem le a könnyeit.

- És nem lehetek ott vele. Ez a legrosszabb az egészben. – szipogott.

- Kórházban van? 

- Igen, tegnap került be – nyelt egy óriásit.

-Figyelj, fürödj le, addig készítek neked teát. Utána pedig mindent elmesélsz nekem, rendben? – néztem mélyen a szemeibe, mire egy aprót bólintott. Óvatosan megpaskoltam a hátát, majd kimentem a fürdőből, de nem az várt, amire számítottam. 4 idősebb hyungom ott állt az ajtó előtt, és hallgatóztak. Suga valószínűleg már tudta, hogy mi Jimin baja, mert a kanapén ült és olvasott egy könyvet. Kérdőn néztem rájuk, mire ők úgy tettek, mintha nem is hallgatóztak volna, hanem csak épp arra jártak.

- Most mi az? – kérdeztem tőlük.

- Jimin elmondta mi van vele? – kérdezősködött J-Hope.

- Nem! – vágtam rá. Ha Jimin el akarja mondani nekik, akkor majd el fogja.

- Kár – mondta RapMon, és mindenki ment a saját dolgára.

A szobámba mentem, és felhívtam anyát. Hallanom kellett a hangját, és tudni, hogy minden rendben van vele. Amikor meghallottam a hangját majdnem elsírtam magam. Ahogy Jimin is mondta, ebben az egészben az a legrosszabb, hogy nem lehetünk a családunk mellett.

- Bejöhetek? – láttam meg V fejét az ajtómnál.

- Gyere – paskoltam meg az ágyamon lévő helyet magam mellett.

- Jimin elmondta, hogy mi a baja igaz? – ült le mellém.

- Uhum – bólintottam egy aprót.

- És gondolom nem akarsz róla beszélni – vakarta meg a tarkóját.

- Ha akarja, majd ő elmondja nektek. Örülök, hogy legalább nekem elmondta. Meg ez nem olyan dolog, amiről az ember szívesen beszél.

- Értem Kookie – mosolyodott el halványan. – De ugye nem velünk van baja?

- Nem, semmi közötök a rosszkedvéhez – próbáltam megnyugtatni.

- Ennek örülök. Kész a vacsora, szóval szerintem siessünk, mert megeszik előlünk  - pattant fel, és a konyha felé kezdett futni.

Jimin szótlanul ült az asztalnál, az ételéhez nem ért, össze vissza turkálta, és nem nézett senkire sem.

- Jimin hyung.. – szólalt meg V – Már egy hete ilyen vagy. Mi történt? – tette le a pálcikákat a kezéből, és Jimint kezdte bámulni, de ő nem szólalt meg.

- Velünk van baj? Idegesítőek vagyunk? – kérdezte J-Hope.

- Nem – suttogta Jimin. Látszott rajta, hogy a sírás határán áll. Kiejtette kanalát a kezéből és felállt az asztaltól. Mindenki őt bámulta.

- Szerintem jó lenne békén hagyni. Nincs jól, ezt ti is látjátok. – állt ki mellette Suga.

- Mi csak aggódunk érte. Mi nem ezt a Jimint ismertük meg – védekezett RapMon.

- Anya rákos – suttogta Jimin, mire mindenki rá kapta a tekintetét. Az idő egy pillanatra megállt, és csak az óra idegesítő kattogása hallatszódott.

Szerintem nem kell részletezni az elkövetkezendő fél óra eseményeit. Lelkizés felsőfokon. Megbeszéltük, hogy holnap koncert után közösen megyünk el a kórházba, meglátogatni Jimin anyukáját. Ezért is imádom ennyire ezt a bandát. Olyanok vagyunk mint egy nagy család  Mindent meg tudunk beszélni egymással, mindig találunk mindenre megoldást. [...]

Mindenki nyugovóra tért, majdnem elaludtam, de halk kopogást hallottam meg az ajtótól. Valaki a nevemet suttogta. Kinyitottam az ajtót, és könnyes szemekkel találtam szembe magam.